Parlagfű felmérés


Szezon van

A "parlagfű" szó  elhangzása változó érzelmeket képes kiváltani, Szakértők elmondták, hogy a jelenlegi földi bejárás, bringás felderítés és a helikopteres repülések nem hatékonyak, de senki nem tudta megmondani, hogy mi lenne a jó eszköz, technológia. Mindig kell a bizonyíték akár arra, hogy nincs, akár arra, hogy igenis van.

A multispektrális felvételezésben már korábban szerzett tapasztalataink alapján nem értettük, hogy miként lehet pl. műholdról felismerni egy parcellában magát a növényt és/vagy megmondani mennyi van belőle az adott területen, hiszen a mai szenzorok felbontása nem teszi lehetővé, hogy akár repülőgépről alacsony magasságból is egy-egy egyedi növény azonosítható legyen.

Mérés

Ezen kétségekkel mentünk ki a  határba . Kukorica táblák, aratott tavaszi búza és napraforgós területek vannak a területen tipikus földutakkal. Eszközünk egy Sony Nex7 24 Megapixeles RGB látható fénytartományú és egy MultiSpek NDVI kamera volt közepes copterünkön.

Teszt repülés

Elsőre a  "füves emberünk" földi azonosítása után egy kis parcella sarkában kezdtünk el 5m-es emelkedéssel 50m-ig fotósorozatot készíteni. A cél az volt, hogy megállapítsuk a két kamera mekkora magasságig tud olyan képeket készíteni, amin felismerhető az egyes növény. Melyik faj miként néz ki a fotón, milyen színnel, tónussal, felbontással látható?

Fent jól látható a fajgazdagság a kukoricában! A lenti képen kiemeltük a virágzó parlagfű jellegzetes halványsárga kis terménycsomóit. A parlagfű vékonyka levelei tűnnek el elsőre ahogy távolodni kezdünk. Legtovább a kukorica levelei látszanak egyértelműen elkülönülve. A száradt levél a körberajzolt rész felett a kép tetején.

5m

20m
Rájuk nagyítva az a legjobb ismertető, hogy az elmaszatolt sötétzöldes növényzet a parlagfű. Az egyéb más füvek többségében világosabb színüek.

40m
Elkezdenek feltűnni azok a jellegzetes színű beködölések a kukorica soraiban. A tábla közepén jellegzetesen húzódnak soronként. Bementünk és megnéztük közvetlen kézben és igen az, parlagfű.

Ugyanazon 5m-en készült infravörös tartománybeli NDVI felvételen jól kivehetőek a baloldali tarlón lévő friss parlagfű tövek, ám jól látszik az is, hogy ahol a növényzettel keverve vannak ott bizony megkülönböztethetetlenek!

A tesztekből tehát azt a következtetést vontuk le, hogy látható fény tartományban miután a "füves ember" beazonosította a növényt, beazonosítható az adott színnel, tónussal, .

A "mosó" - kevert teszt terület

Megszerzett tapasztalatunk alapján egyértelműen látszott, hogy az általunk alkalmazott kamerával 100méter  magasságig vagyunk képesek a maszatolt sötét zöld foltokat úgy beazonositani, hogy abban 100%-ig teli találatot érjünk el parlagfű felismerésben. Ennek igazolására ráeresztettük copterünket a más növényeket is tartalmazó un. mosó területre , mivel a terület északi részén egy nagy kibetonozott platform egykor a mezőgazdasági gépek lemosására szolgált.

A jellegzetes pontokat keresve a következőkre jutottunk. A point4 meletti parlag kívülről enyhén fertőzöttnek látszik, a valóságban a tábla hátsó részén tömegével áll a fű. Vannak jellegzetesen tiszta táblák, mint a kukorica, vagy a búza és úgy véltük a napraforgó a mindig problémás. Az is tisztán látszott, hogy az utak és a parcellák közös széle mindig fertőzött!

A "napraforgó" - konkrét táblavizsgálat

"Szagot fogva" a kevert területen gyanúsítottá vált napraforgókon, ezután kifejezetten rámentünk egy 16 hektáros táblára, melyet a biciklis bejárás 40%-os fertőzöttségűnek jelzett. Ezt találtuk:

Fű amíg a szem ellát! A felvételekből tökéletesen látszik a parlagfű állomány, elkülönül az egyéb gyomnövény és még az egyes napraforgó fejek is azonosíthatóak. Ha most valaki azt kérdezi, hogy dehát ez miként bizonyítható, hogy itt készült annak álljék itt a jobb oldali ábra a képek térbeli helyzetéről! Egymást követik a térben pontos átfedésekkel. A földön indul a "füves emberünk" által kézzel felismert növénnyel, majd folytatódik.

Szín alapján történő kategorizálással készült a következő kép, mely jól mutatja, hogy a biciklis 40% valójában mekkorát tévedt!

  

Eredmények

Bebizonyosodott, hogy lehetséges hitelesen bizonyítani egy terület parlagfű által fertőzött vagy nem, látható tartományban készült felvételekkel és  matematikailag mérhető a fertőzöttség mértéke